Hemodinamikai laboratórium

A szívkatéteres vizsgálatok Debrecenben 1984-ben kezdődtek az akkori Szív- és Tüdőgyógyászati Klinikán. Kezdetben csak nagyon kevés számú vizsgálat történt. Az évek során a kardiológia e területén hatalmas előrelépés ment végbe, mely számbeli és technikai fejlődés az intézetben végzett munka területén is természetesen megnyilvánult.

Jelenleg az ország egyik legnagyobb esetszámot felmutató centrumai közé tartozunk, napi 24 órás, heti 7 napos, folyamatos készenléti üzemeléssel, évente közel 4000 diagnosztikus és 1300 terápiás szívkatéteres vizsgálatot végzünk. Elsősorban a bal szívfél és a koszorúserek katéterezése adja a vizsgálatok döntő többségét, a korábban gyakori jobb szívfél katéterezési technikák a szívultrahangos vizsgálatok minőségének javulásával világszerte háttérbe szorultak, illetve az intenzív osztályon történnek. A szívkatéteres vizsgálat során lehetőség van a szív üregeiben és az érrendszerben direkt, véres nyomásmérésre, az egyes területekről származó vérminták oxigén tartalmának meghatározására, rendellenes összeköttetéseken való átjutásra és a leggyakoribb eljárásra, a kontrasztanyagos koszorúsér és szívüreg festésre. A szívkatéteres műtőben jelenleg 2 műtőasztal áll rendelkezésre, 7 teljesen kiképzett intervenciós kardiológus dolgozik (köztük 1 intervenciós radiológusi képesítéssel is rendelkezik), közülük 4 orvosnak van a legmagasabb szintű (expert) licenszvizsgája, akik az akut szívinfarktus ellátásban ügyeleti szinten is részt vesznek és több kolléga ismerkedik a módszerrel. 13 tapasztalt műtősasszisztens és 4 műtőssegéd segíti az orvosok munkáját.

Szívkatéteres laboratóriumunkban mind stabil koszorúsérbetegekben, mind sürgősségi esetekben (instabil mellkasi fájdalom, ST-szakasz elevációval járó vagy ST-szakasz elevációval nem járó szívinfarktus) végzünk katéteres beavatkozásokat. Az utóbbi időben egyre inkább a sürgősségi esetek ellátása kerül az előtérbe, jelenleg az esetek közel felét teszik ki.

A koszorúserek festésén és a rajtuk végzett beavatkozások mellett továbbra is gyakran van szükség a bal szívfél katéterezésére, elsősorban a kéthegyű és az aorta billentyű betegségek szívműtét előtti kivizsgálásának részeként, felnőttkorban felfedezett szívfejlődési rendellenesség, korábban operált fejlődési rendellenességek esetén stb.

A beavatkozások többségét a koszorúserek kontrasztanyagos festése és a koszorúserek tágítása jelenti. Jelenleg a tágítások többségében a koszorúsérbe „fémháló”, ún. stent beültetésére is sor kerül, mely az erek berepedését és visszaszűkülését hivatott megakadályozni. A hagyományos ballonos tágítás szerepe, ahogy világszerte is ez a tendencia, némileg háttérbe szorult. Utóbbi időben újabb eszközöket is alkalmazunk a tágítások során, pl. gyógyszer kibocsájtó stent, gyógyszer kibocsájtó ballon, éroszlásba ültethető stent, illetve újabb technikák is rendelkezésre állnak, pl. a friss véralvadék leszívása az ér belsejéből, a koszorúséren belül végzett ultrahang (IVUS), a meszes koszorúserek „fúróeszközzel” (rotablator) történő kezelése, a szűkületek nyomásmérő dróttal történő vizsgálata. Kisebb számban, speciális esetben nyaki és egyéb erek tágítását is végezzük intervenciós radiológus kolléga által.

Hemodinamikai laboratóriumunk eszköztára, műszerei folyamatosan megújulnak, a személyzet új technikákat sajátít el, annak érdekében, hogy a hozzánk kerülő betegek a lehető legmagasabb szintű invazív kardiológiai ellátásban részesüljenek.

Az utóbbi években egyre nagyobb számban végzünk olyan katéteres beavatkozásokat, amelyek szervi szívbántalmak korekcióját célozzák. Ilyenek a katéteres billentyű műtétek, elsősorban az aorta, újabban a mitrális billentyű problémák kezelésére, valamint a veleszületett sövényhiányok és a bal fülcse záróműtétek.

Frissítés dátuma: 2019.08.06.